A Vígszínházzal szemben lassan egy évet töltött már el a máltai kávézó- és étteremlánc budapesti tagja. Egyre többen ismerik meg mediterrán ételeit, kedves kiszolgálását és remek koncertjeit. Szerettük volna, hogy mindazok, akik némiképp komolyabban érdeklődnek a Café Jubilee iránt, egy kicsit jobban is megismerhessék milyen gondolatok, milyen elképzelések állnak a Szent István körúti bisztró mögött. Hogyan született a Café Jubilee ötlete, melyek voltak a kezdeti nehézségek, mely álmok maradtak megvalósítatlanul? Mindezekre Alex Scicluna, a Café Jubilee tulajdonosa válaszolt. 

Hogy mutatná be a Café Jubilee-t annak, aki még nem ismeri azt? Miben más?

Önmagában egy kávézó még nem nagy dolog, ezért aztán a Jubilee-val szeretnénk többet adni az embereknek a jó ételeknél és italoknál, mert abban hiszünk, hogy az étterem és a kávézó, többet nyújthat pusztán az éhség és a szomjúság csillapításánál.  Amikor annak idején a Jubilee ötletén agyaltunk, mindig fölmerült az a kérdés, vajon hogyan tudnánk a lehető legtöbb élményt kínálni az embereknek úgy, hogy minden érzéküket megfoghassuk. Így nagy hangsúlyt fektettünk például a berendezéseinkre, a belső díszítésre, a bútorokra, amelyekre jó ránézni, olyan anyagokat használtunk, amelyeknek kellemes a tapintásuk, továbbá körültekintően választottunk zenéket és így tovább. Azt szeretnénk, ha mindezek olyan különleges atmoszférát varázsolnának az egész helyiségbe, amely az ide betérőket észrevétlenül is elbűvöli. Szükségtelen tudni, hogy pontosan mi fogta meg az embert, az a fontos, hogy az összhatás, az élmény más legyen. Remélhetően jobb is mint máshol!

"...sikerült megvalósítanom az álmomat"

A Jubilee honlapján látni néhány képet a többi máltai kávézójáról is, amelyek kísértetiesen hasonlítanak a pestire. Kellett egyáltalán bármin is változtatni?

A homlokzat az egyetlen része a kávézónak, ami nem olyan mint Máltán. Rendszerint egy sajátos sötétzöld színt használunk, ám itt meghagytuk az eredeti színt, mert túlságosan elütött volna az épülettől. Ugyanakkor a belső az teljesen ugyanolyan mint Máltán.

Ez utóbbi egyébként saját ötlet, vagy volt, aki segített annak kialakításában?

Is-is. Nem hiszem, hogy képes lennék egymagam kialakítani a belső teret, így hát azt rendszerint szakemberekre bízom. Azonban mindig is volt egy igen romantikus elképzelésem a dizájnról, amely a húszas, harmincas évek hangulatát idézné. Ennek megvalósításába aztán erőt és fáradtságot nem kímélve vágtunk bele. Az eredmény pedig magáért beszél. Itt minden apró részlet egyedi tervezés, nem lehet csak úgy leemelni őket a polcról.

Egy örök álom volt a kávézó?

Nem igazán. Hogy őszinte legyek, korábban sosem gondolkoztam azon, hogy kávézót nyissak. Mindig is egy éttermet szerettem volna, ami 15 évvel ezelőtt össze is jött. Azzal viszont az volt a baj, hogy csak rövid ideig tarthatott nyitva egy évben, mivel kifejezetten nyári étteremnek épült. Így, habár sikerült megvalósítanom az álmomat, szembesülnöm kellett azzal, hogy évente mindössze 4-5 hónapig tudunk nyitva tartani, a maradék időmet pedig tétlenül töltöttem. Ezért a testvéreimmel kitaláltuk, hogy nyitunk egy olyan helyet, amely télen is üzemelhet. Mivel Máltán a kávézásnak erős hagyományai vannak, egy kávézó mellett döntöttünk.

A budapesti volt a negyedik

Mi volt a következő lépés?

Már az első pillanattól kezdve olyan kávézót szerettünk volna kialakítani, amelyet máshol is megvalósíthatunk. Az étteremmel ugyanis ezt nem lehetne megtenni, mivel annak a pazar kilátás adja a különlegességét. Egy kávézót azonban bárhol felépíthetünk, az sokkal inkább a belső kialakításról szól. 2000-ben megnyitottuk a második kávézót, majd 2005-ben a harmadikat is. Szerencsére mind bejött és a Café Jubilee hamarosan jól csengő névvé vált Máltán. Egy idő után egyre több külföldi vendégünk említette azt, hogy mennyire örülne egy ilyen kávézónak a hazájában. Ez persze elültette a bogarat a fülünkben és egyre többször merült fel a kérdés, hogy miért ne próbáljuk meg Máltán kívül is? Újabb négy évbe telt, míg minden összeállt.

Mégis, hogy jött az ötlet, hogy pont nálunk nyissanak egy újabb kávézót?

Amikor a harmadikat nyitottuk Máltán, világossá vált, hogy már nem tudunk tovább terjeszkedni odahaza. Azonban mivel tovább szerettük volna bővíteni a láncot, más lehetőségek után néztünk. A franchise mindig is izgalmasnak tűnt, csak sosem tudtuk, hogyan működik pontosan. 2005-ben végül felfogadtuk Nagy-Britannia legjobb franchise-tanácsadó cégét, hogy segítsen az elképzeléseinkkel összhangban rugalmasabb üzletté alakítani az apró családi vállalkozásunkat. Kis lépésekben tudtuk felépíteni a saját nemzetközi franchise rendszerünket. Négy év után végül eljutottunk oda, hogy a kelet-európai országok felé kellene továbblépnünk.

Miért pont Kelet-Európa?

Mindenféleképpen olyan országot kerestünk, amely vagy uniós tag, vagy hamarosan azzá válik. Végül azért választottuk pont Budapestet, mert itt ráadásul még lehetőségünk adódott együttműködni egy másik máltai vállalattal, a Corinthia csoporttal is. Ez némi garanciát jelentett nekünk, hiszen ők már 15 éve sikeresen működnek Magyarországon. Ebben egyébként a szerencse is közrejátszott. Éppen túl voltunk egy franchise-kiállításon, ahol kifejezetten pozitív visszajelzéseket kaptunk a Jubilee-val kapcsolatban, amikor körvonalazódott bennem, hogy Budapesten kellene kávézót nyitni. Aztán tavaly január elején találkoztam Pisani úrral a Corinthia szállodalánc vezetőjével és felajánlottam neki, hogy nyithatnánk egy kávézót közösen valahol Európában. Abban pedig már a sors keze is benne volt, hogy pont Budapesten, a Szent István körúton állt üresen egy üzlethelyiségük, amellyel már amúgy is szerettek volna kezdeni valamit. Eljöttem megnézni a helyet, hogy ki tudnánk-e használni… a többi pedig már – ahogy mondani szokás – történelem.

A belső kialakítás, amelyre jó ránézni

Szóval ezek az első lépések a franchise felé?

Igen. Korábban ugyanis, amikor partnereket kerestünk Máltán kívül, akkor mindenki azt kérdezte, hogy vajon külföldön működik-e már Jubilee, mi a bizonyíték, hogy más országban is életképes. Mivel nem volt, mindig azt a választ kaptuk, hogyha lesz egy, ami sikeresen üzemel, akkor majd visszajönnek és beszélhetünk a további tervekről. Most, hogy itt vagyunk Budapesten, remélhetőleg könnyebben találunk franchise-partnereket.

Mi van akkor, ha nem jön be?

Olyan nincs.

Szóval nincs terve kudarc esetére?

De van tervem: mégpedig az, hogy működni fog. Minden energiámat és lehetőségemet abba öltem, hogy megbizonyosodjam a felől, hogy a Café Jubilee egy sikeres üzlet lesz.

Mindezek mellett mikor lesz ideje pihenni?

Őszintén mondom, hogy számomra a munka és a kikapcsolódás ugyanaz. Nem teszek különbséget a kettő között. Persze, el kell ismernem, hogy egy kicsit feszültebb voltam, amikor elkezdtük berendezni a magyarországi kávézót, meg kellett birkóznunk a termetes adminisztrációval és a többi kezdeti nehézséggel, de ez csak öt hétig tartott. Mi ez egy egész élet során? Szóval ez nem nagy áldozat. Ráadásul egy ideje amúgy sem kellett már komolyabb erőfeszítéseket tennem, mert a többi üzletem jól működik nélkülem is, a megfelelő emberek ügyelnek rájuk. Az életem is sokkal nyugodtabb így, hogy nincs szükség az állandó figyelmemre. Persze megértem azt, ha valaki különbséget tesz munka és szórakozás között, de az én egyik örömforrásom éppen az, ha elmehetek mondjuk a saját éttermembe és láthatom, hogyan működik. Közben jókat eszek, élvezem az italokat, nagyokat beszélgetünk a barátaimmal úgy, hogy gyakorlatilag dolgozom is egyben. A munkám a szenvedélyem.

"Az életem is sokkal nyugodtabb"

Egy átlagmagyar nehezen tudja ezt elképzelni...

Azt azért hadd szögezzem le, hogy én személy szerint is utáltam dolgozni, amikor még egészen mással foglalkoztam. Szóval ez nem csak az átlagmagyarokra jellemző. Ez tipikusan az a helyzet, amikor valaki nem a megfelelő helyen van. Én például – hiszi vagy sem – mérnöknek tanultam az egyetemen, mivel a szüleim erre a pályára szántak. Fizika, kémia, matek… nagyon boldogtalan voltam akkoriban.

Mindezek után hogy képzeljük a továbbiakat? Egy napon felébredt és azt mondta, hogy ezt nem csinálhatja többé?

Pontosan…

Azért az első lépések nem mehettek egykönnyen…

Igen, de az első lépés az, amit egyszer feltétlen meg kell tenned az életedben, miközben az egész a szerencséről és a kockázatról is szól egyben. Ugyanakkor nem feltétlenül kell kockáztatni, hiszen két lehetőség közül választhatsz: vagy maradsz abban, amiben éppen vagy és egész életedre kiábrándulsz, vagy felállsz és azt mondod, hogy megpróbálsz változtatni a dolgokon.

A Jubilee még csak nemrég nyitott, kezd azért már kialakulni, hogy kik járnak ide főleg?

Egyelőre nincs kialakult közönségünk, ugyanakkor némi változást már látni a délelőtti és az esti időszak között. Reggel úgy látom, hogy főként azok jönnek hozzánk, akik egyébként elképzeléseink szerint a célközönségünk magját is képzenék. Ők azok a környékbeli üzletemberek, aki beugranak hozzánk egy könnyű reggelire, vagy akár kiülnek a teraszra a laptopjukon dolgozni, esetleg üzleti találkozókat szerveznek a Jubilee-ba. Az este azonban teljesen más, mivel ez már nem az üzletről szól. Ekkor jön el igazán azok ideje, akik szeretnek eljárni és mondjuk kellemes környezetben inni valami finomat. Egyébként a középréteget szeretnénk megcélozni kávézónkkal, nem pedig a gazdagokat. Délelőtt az üzletembereket, délután és este pedig a turistákat, szórakozni és kikapcsolódni vágyókat egyaránt, mindazokat, akik szeretik a minőségi ételeket és italokat, valamint a hangulatos kávézókat.

"...mondjuk kellemes környezetben inni valami finomat"

Elégedettnek tűnik az életével, mégis ott motoszkál bennem a kérdés, hogy vajon tényleg minden ennyire a helyén van? Visszanézve sem változtatna semmin?

Nyilván utólag, némiképp bölcsebben már mindenki könnyen mondhatná azt, hogy mit kellett volna másként csinálni az életben, de mindez akkor is csak feltevés marad. Ezért sem érdemes ezen gondolkozni, másfelől pedig boldog vagyok, szóval miért is változtatnék bármin is? Igaz, voltak nehéz idők, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy elég későn, pontosan 29 évesen kezdtem el komolyan foglalkozni a sorsommal, szóval nem hiszem, hogy bármit is elkapkodtam volna. Úgy gondolom, hogy az életem minden apró részlete pontosan a helyén volt és szerencsére ezek pont úgy álltak össze, ahogy kell. Hülye lennék bármin is változtatni!

Szóval semmi sem hiányzik az életéből?

A családalapításra céloz?

Például arra.

Ha őszinte szeretnék lenni, akkor azt kell mondanom, hogy soha nem gondoltam még rá komolyan. Persze egy napon én is szeretnék családot alapítani, de mindig is azt mondtam magamnak, hogy majd ha 50 éves leszek, mert úgy gondolom, hogy akkor lesz rá elég időm. Egyébként sem vagyok egy családcentrikus típus, fogalmam sincs vajon miért. Ugyanakkor egy nagyon kényelmes életem van: imádom a munkámat, két remek testvérem van, akik egyúttal az üzlettársaim is, vannak barátaim, van egy házam, amiben élek, nem kell reggelente azon aggódnom, hogy időben beérek-e a munkahelyemre. Oké, az is igaz, hogy a testvéreimnek már van családja, így tőlük senki sem várhatja el azt, hogy hagyjanak mindent hátra és jöjjenek ide, ennek felelősségét szó nélkül én vállaltam. Nem várok én ezért extrajuttatást, vagy bármit, egyszerűen csak azért van így, mert nekik van családjuk, amiért felelnek, nekem pedig nincs.

Egyébként nem hiszem, hogy olyan életet szeretnék élni, amelyben egyedül maradok, mert az igen elkeserítő lenne, de másfelől még túl fiatalnak érzem magam. Vicces, ahogy néha olvasom az újságokat és olyan képeket látok bennük, amelyek idősnek tűnő embereket ábrázolnak, de a képaláírás szerint csupán 35 évesek. Ilyenkor furcsán érzem magam, mivel habár 44 éves vagyok, de én egyáltalán nem gondolom, hogy öreg lennék. Igen, szeretnék egyszer egy stabil kapcsolatot,… de ugyanakkor mi számít stabilnak? Ezt az egyet még nem találtam ki…